Stratégia készül a magyar-szlovák határ menti tömegközlekedés fejlesztésére

Tömegközlekedés-fejlesztési stratégiát dolgoz ki közösen a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a pozsonyi Területfejlesztési Intézet 380 ezer eurós európai uniós támogatásból - mondta Siska Miklós projektvezető. A határ menti mobilitás elősegítésére irányuló projektre a Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében nyerte el a támogatást a két pályázó intézmény. Az együttműködő partnerek stratégiát alkotnak, megvalósíthatósági vizsgálatot készítenek és akciótervet dolgoznak ki a több mint 600 kilométer hosszú magyar-szlovák határon átnyúló közösségi közlekedési kapcsolatok fejlesztésére - ismertette Siska Miklós. (MTI)

forrás: sunshinefm.hu

2014. május 29-én Patfürdőn rendezték meg a Transhusk projekt zárókonferenciáját

2014. május 29. napon a szlovákiai Patfürdőn tartották meg a „Mobilitás elősegítése a magyar-szlovák határ mentén a tömegközlekedés révén” elnevezésű projekt zárókonferenciáját.

A rendezvény célja a projekt keretében megvalósított tevékenységek eredményeinek bemutatása, értékelése, valamint a közlekedésfejlesztésben érintett döntéshozók és a határrégióban található települések képviselőinek tájékoztatása volt.

A konferencián elhangzott nyitóbeszédet követően Dr. Denisa Žiláková, a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának képviselője hangsúlyozta a határon átnyúló közösségi kapcsolatok fejlesztését szolgáló fejlesztési projektek fontosságát és sok sikert kívánt a stratégia által megfogalmazott célok megvalósításához.

Inowdesign.com